Bejelentkezés
FOTOPOST.HU

FOTO
POST

fotóművészet

Info

FOTOPOST.HU
/kritika/kozosseg-palackposta

Fotopost - fotók és szövegek | fotóművészet, fotókritika, képelemzés

Fotók és szövegek | fotóművészet, fotókritika, képelemzés


Legújabb twittek

Keresés
Fotopost.huFotók és szövegek

Közösség-palackposta

Csáki László – Horváth Árpád: Bádogváros fotóprojekt (Lumen Galéria)

Paksi Endre Lehel2011.01.07.

Mire való ma a művész? Folyton előrelépő, majd visszalépő figyelmének köszönhetően, kerülve a műformákban és a médiumokban rejlő csapdákat tárgyba, térbe és filmbe, képbe transzformál tartalmat, gondoskodván afelől, hogy a tartalom a transzformáció folytán a lehető legkevésbé romoljon. Felelőssége itt ebben a transzformációban a legkönnyebben tetten érhető, s nem az ideológiai korrupció melegágyaként tekintendő a tartalom vonatkozásában. A tartalom jelen esetben egy földrajzilag meghatározott közösség a miskolci belváros Avas dombjának még föl nem parcellázott – egykori vigalmi negyedként szolgáló – szőlőhegyén.

Az identitásszerelmes kortárs diskurzusba hiánytalanul illeszkedő, lokalitásából kiemelt témára a gyarmatosítatlan egzotikum után sóvárgó képzőművészet ugyan ráveti magát, de egyben saját farkába harap: a mikroközösség a Csáki és Horváth által történő bemutatása nemcsak szociológiai igazmondást szolgáltat, hanem a közösségen belül szervesen jelenlévő művészeti igényességet is – ennek részeként – külön kiemel. Azaz a szőlőhegy, avagy a pincesor „bennszülött képzőművészetét” is, folklórját, posztfolklórját, mintegy ready-made-eket válogatja össze egy – nem mellesleg filmszemlés dokumentumfilm-kategória győztes – dokumentumfilm forgatása során ugyanarról a témáról Leica formátumra készített képek közepes méretű nagyításaiból álló fotóesszébe. Mindazonáltal ne gondoljuk, hogy csak a pince borospoharas, kancsós, szőlőfürtös ablakrácsa, egy lezárt telek kapuja helyére tett OSB-lapra készült köztéri gyerekrajz, friss vakolatba karcolt virágornamens, vagy a pincefalba államszocializmuskori babonaként nyomkodott tíz- és húszfilléresek „installációja”, mint mai modern képzőművészeti fogalmaink szerint kontextusváltással vagy anélkül képzőművészetként kinyilvánítható helyi jelenségek bélyeggyűjteménye az esszé, mindössze az arányuk feltűnően hangsúlyos. A közösséget elsősorban tárgyi kultúráján keresztül mutatja be, ami azért is figyelemreméltó, hiszen egy acélvárosi szőlőhegyen a kultúrájától definíciója szerint megfosztott ipari proletariátus visszakanyarodik a (mezőgazdasági) műveléshez (cultus), furcsa helyretételt előidézve ezzel.

 
A ready-made-re alapozott képzőművészeti látásmód abban a képfajtában is megnyilvánul – és ugyanúgy a közösségről beszél –, ahol a természeti környezetben szerteheverő szemét festészeti csendéletköltészetté lesz: egy széttört ciklámenszínű műanyag vödör, vagy egy hasonló színű eldobott mosogatószivacs a zöld közegben igen hatásos színbeli kontraszttal kiabál.
 
Amennyiben egy ideológiától korrumpálódott művészcsoport munkája lenne e tárlat, akkor a közösséget (nem mint tartalmat) példaként állítaná csatasorba elvontabb tartalmai (ideológiája és derivátumai) illusztrációjául: Csáki és Horváth nem ezt teszik. A közösség a képeken ritkán megjelenő tagjait saját, otthonos és elfogadott közegükben elfogadják (mivel róluk forgatnak dokumentumfilmet egy éven keresztül), a szereplők ennek tudtával ugyanerre képessé válnak, érdekességük bizonyságát elnyervén inkább örömmel azonosulnak életükkel. Kicsit hasonló a módszer tehát ahhoz, ahogyan Szilágyi Lenke dolgozik; itt azonban a végső tragikumot elkerülik a fiúk, s maró kritikájukon még éppen elfogadólag lehet nevetni.
 
A problémaszerelmes (kritikaszerelmes) kortárs diskurzus oltárán is értelemszerűen áldoz a Bádogváros: a kép nem volna teljes a kerítés tetejének betonba ágyazott üvegcserepei nélkül, sem a további rácsok, a töméntelen, egy falkaként csaholó (ingatlant illetéktelen behatolástól őrző) eb vagy a képzőművészet szent templomáig szagló proli-barkács igénytelenségek bemutatása nélkül. Az egykori igényesség oszló, épített örökségének hangsúlyos szerepeltetése nélkül, s anélkül sem, hogy a szereplők döntő hányada közelebb van a halálához, mint a születéséhez. Ezzel zeng együtt az esszé sötét – gyakran ellenfényes – hangvétele, domináns szürke-barna tónusai, ahol a zöld az első szín, a vödör ciklámenje pedig az utolsó.
 
 
 

Hozzászólások az íráshoz (eddig 5 hozzászólás érkezett)

Hírek

FFS Szerda

Edgar Leciejewskivel pénteken nyíló kiállításáról beszélget László Gergely

2011.02.08.

Nők a kortárs művészetben. Drozdik Orsolya DLA előadása

Kortárs művészeti előadássorozat az ELTE Gólyavárban

2011.02.06.

Balkon 2011/1

2011.02.06.
további hírek>>>

Kiállítások

Robitz Anikó kiállítása

2011.02.10. - 2011.02.25.

Auf der anderen Seite

Anne Guillin

2011.02.09. - 2011.03.20.

Hét réteg (seven ply)

Barakonyi Zsombor

2011.02.09. - 2011.03.07.
további kiállítások>>>

Pályázatok

PhotoEspana

Descubrimientos 2011

Határidő: 2011.02.13.
további pályázatok>>>

Full kontakt

  • Üres színtér

    Én - az elöttem szólóval ellentétben - nem gondolom tartalmilag üresnek …

    miltényi tibor2011.02.08. 16:49
  • Üres színtér

    A képeket végignézve az üres jelző a tartalomra is vonatkozik. Nem elég …

    Anonymous2011.02.08. 13:10
  • Sejthetjük, amit tudunk

    Figyelj Zájcsik! Hervet-et ne elegessük... Öri-hari.

    Ember a hegyről2011.02.02. 11:43
további Full kontakt témák>>>