FOTO
POST

Kedves Jerovetz György!

Bár, kicsit furcsának és szokatlannak találom, de tiszteletben tartom a kritikusi hozzáállását.

Az én újabb reagálásomnak két oka van. Egyrészt, találtam egy olyan kifejezést a válaszában, amit én is "kulcsnak" gondolok e sorozatommal kapcsolatban - bár, könnyen lehet, hogy más felfogásban. Másrészt, úgy gondolom, hogy ebben a polémiában legalább az én oldalam legyen nagyjából komplett.

Válasza végén írja: "Tehát megteszem, de csak ha feltétlenül szükséges, és totálisan alaptalannak érzi itt ön vagy bárki is ezt a jelzőt."

--- Ha jól értem:

Mármint azt, hogy mire vonatkozik az "ezt a jelzőt" rámutatás. A szövegkörnyezetet figyelembe véve én leginkább a viszontválaszban leírt "disszonáns" jelzőre tudom vonatkoztatni. Most ez teszem.

Továbbá, ha jól értem, a disszonancia két dolog együtthatására jön létre. Egyik lenne "a 'vizuális szók' különbözőségének leplezetlen bemutatása", amit én válaszomban a képi építőelemekkel kapcsolatban dokumentumszerűségnek neveztem. A másik dolog az "ilyenféle szekvencialitás", amire a kritikában absztrakt, tiszta eljárásként történik utalás.

A "disszonáns" jelentése a lexikonban: "A harmónia szokásos szabályaitól eltérő hangzású."

Tehát a kétféle hatás nem harmonizál, talán mondhatjuk azt is: feszültség keletkezik köztük. (Természetesen ennyiből még nem eldönthető, hogy ez a feszültség semmitmondó-e, vagy épp ellenkezőleg: "termékeny".)

Nézzük a fotót, mint speciális médiumot. Talán legfontosabb jellegzetessége - minden elmélet és bizonyítás ellenére -, hogy a nézők zsigereikben nem tudnak szabadulni a benne megjelenő hitelességtől (vagy pontosabban: a hitelesség illúziójától), vagyis attól hogy ne kiséreljék meg a valóságra vonatkoztatni a látványt. Ez az illúzió, ez a valóságra vonatkoztatási kényszer, annál erősebb, minél eredetibb (originálisabb) a látvány. Erre a kényszerű valóságra vonatkoztatásra állt szándékomban "rájátszani", amikor a "vizuális szók"-at összeválogattam.

A feltételezett disszonancia másik összetevőjének szerzői indítékairól az előző hozzászólásban írtam. Most csak tömörítve: A leírásokban, osztályozásokban megmutatkozó absztraktság és tisztaság (kezelhetőség, tudományosság) felé törő eljárások kényszerű sematizmusának előállítása ezen eljárásoktól nem idegen módszerekkel.

Itt szerintem is létezhet feszültség. Egyfelől a valóságszerűség nyers, részletekben gazdag látványa, másfelől a formulák sterilitása. Erre a feszültségre törekedtem.

Visszautalva a viszontválaszból vett fenti idézetre: Nem, nem érzem alaptalannak a "disszonáns" jelzőt, sőt, helyénvalónak gondolom.

--- Ha nem értem jól: akkor: nem értem jól.

Üdvözlettel:
Krajnik István

Kedves Krajnik István!

Kétségtelen, hogy egy kissé egyszerű és praktikus olvasatát nyújtottam munkájának, amely kiterjeszthető és gazdagítható ilyen irányban. A társadalomkritikusságot számomra a "vizuális szók" (nevezzük most így) különbözőségének leplezetlen bemutatása hordozta talán, a neoavantgárdot pedig nagyon is érdekelte az ilyenféle szekvencialitás (Peter Weibel, Filliou, sőt, még óvatosan Maurer Dórát is idecitálnám) - ezt így együtt éreztem (érzem) valamelyest disszonánsnak, de ezt valóban nem fejtettem ki alaposabban.
Óvatosan írok: valamelyest is negatív kritikát nehéz szívvel fejtek ki (annyira egyáltalán nincs rossz véleményem munkájáról), mivel csak elmélyítem azt a sebet, amit majd minden művészen ejt egy "akárkinek" az írása. Különösen egy olyan művésznek, aki az ő munkáját ért bírálatra ilyen konstruktívan reagál. Tehát megteszem, de csak ha feltétlenül szükséges, és totálisan alaptalannak érzi itt ön vagy bárki is ezt a jelzőt.

Üdvözlettel

Jerovetz György

Kedves Jerovetz György!

"Krajnik István (az ICA fő kiállítóterében) Szociokombinatorikája ötvözete a társadalomkritikának, meg egy kissé sekélyes neoavantgárd evokációnak."

Én lennék a képsorozat szerzője, és az alábbiakban a kritikából való fenti idézet két állítását vitatnám.

Ebben a helyzetben számomra van némi nehézkesség, mivel eltérő helyzetünknél fogva más-mást tudunk (ill. más-mást nem tudunk) a képsorozattal kapcsolatban, továbbá a szerzőnek azért nincs teljeskörű felhatalmazása a munkája elemzésében, megítélésében. Ezért, bár az egyszerűség kedvéért semleges pozicióból fogalmazom a mondataimat, kérem az olvasókat, hogy ezekben elsősorban a szerzői elképzeléseket, szándékot és nem valami sugallt olvasatot lássanak.

A 3 tablókép itt nézhető meg:
http://www.krajnik.hu/Krajnik_Szociokombinatorika_3tablo.jpg

Vajon tényleg része-e a fotósorozatnak a társadalomkritika?

Ehhez nagyjából két dolognak kéne teljesülnie: Egyrészt, a fotósorozat tárgya maga társadalom vagy annak valamely része legyen. Másrészt, legyen a sorozatnak álláspontja a tárgyával szemben, és ez az álláspont legyen kritikus.

A sorozat egyes képei valóban a társadalomból vett dokumentumszerű elemekből épülnek fel három rétegben, mint erre a kritika is utal. A három tabló 12 képét együtt tekintve (figyelembe véve az elemek sematizáltságát és az ismétlődések nem valóságszerű hatását), talán jöhet egy olyan felismerés, sejtés, hogy itt már nem maga a társadalom (ill. annak itt megjelenő része: társadalmi rétegek/csoportok, környezetük és státusztárgyaik) a főszereplő, hanem az arról való diszkurzus egy meghatározott módja, módszere. Az a diszkurzus és módszer, amit valamilyen szinten, valamilyen formában mindenki használ: én, Mari néni, a TV2, a társadalomtudományok. Nevezetesen: a klasszifikáció módszere (osztályozás, csoportosítás, dobozolás - kinek, hogy tetszik).

Ha elfogadjuk, hogy itt most nem direkt módon a társadalom fentebb említett részét vizsgáljuk, hanem a róla való "beszéd" valamilyen jellegzetességét, akkor kérdés: kritikus-e ehhez a sorozat hozzáállása?

Szerintem: nem jellemző, inkább talán játékos.

Vajon tényleg a neoavangard van itt felmelegítve?

(Most egy kis kényszerű kitérőt kell tennem, hogy aztán visszajuthassak a képekhez.) A leírás, osztályozás kényszere talán egyidős a társadalommal, de talán kijelenthető, hogy a modern (és utáni) korban használatos módszerek a strukturalizmusban, a szemiotikában és a nyelvelmélet(ek)ben fogantak (természetesen itt leginkább a társadalomtudományokra gondolok, nem Mari nénire).
A nyelvelmélet (Saussure, Chomsky) mondattanának alapját a paradigmasorokból képzett szintagmák adják. (Közbevetés: Sajnos muszáj ilyen "mélyre" mennem, mivel a képek innen indultak, és láttatni akarom, hogy nem csak a neoavangard jöhet szóba kiindulópontként. Viszont, két mondaton belül ki fog derüllni, hogy mindez nagyon egyszerű, érthető - esetleg sekélyes.) Paradigmasorok például: {cica, kutya, medve}, {szeretni, enni, ölni }, {ember, dongó, tej}. A példa paradigmasorok alapján képzett szintagmák, mondatok: "A cica megissza a tejet", "A kutya szereti az embert", "A medve megöli a tejet", stb. Látható, hogy a mondatképzés automatikus és egyszerű, és előállhatnak értelmes és értelmetlen mondatok is.

Talán már látható, innen merítve módszert/technikát képeztem a "mondataimat", vagyis minden kép egy "mondat". Csak azokat a képeket készítettem el, amelyek az "érvényes diszkurzus" szerint hamis mondatok. Tehát, nincs pl. lefényképezve a hajléktalanpár hajléktalanszatyrokkal a hajléktalan szálláson. Érdekes (de talán nem mindenkinek meglepő) módon ez a generatív grammatikai módszer ugyanarra az eredményre vezet, mint ha a kombinatorika "ismétlés nélküli variáció" módszerét használtuk volna. (Sőt, további meggondolások is szóba jöhetnek…- ebbe most nem mennék bele.)

Természetesen az eljárásom tovább sematizálta a sémákat, de fontosnak tartom, hogy onnan indultam el, ahol sémákkal való társadalomleírás is és még egyéb formáls leírási módszerek származtathatók.

Más - vizuális, fotó - kiindulópontjaim is voltak. Csak említés szintjén ezekből két eltérő: A XIX-XX. században nagy divatja volt a társadalmi státust reprezentáló fényképeknek. A társadalomkutatás ma is használ akár több ezer fényképpel illusztrált leírásokat, amik a fent említett leírási módokra épülnek, pl.: Kapitány Á.-Kapitány G.: Intézménymimika 2. (Új mandátum Kiadó, 2005). Érdemes lapozgatni!

Barátsággal:
Krajnik István

PS. Bocsánat, majd el felejtem: azt hiszem a művészettörténet is "régi játékos" ezen a terepen…

Kíváncsian várjuk a többi helyszínről is az írásokat. Nagyon jó ez a review, de csak kb 1/3-át fedi az egésznek. Lesz szakmai nap szombaton, akkor is lehet jönni megnézni a kiállításokat, gyűjteni a benyomásokat.

Kommentelő közönség, írjatok! Fikázzatok, dicsérjetek, a Biennáléról, mint eseményről, Sztalingrádról, és természetesen (és főleg) a kiállított munkákról.