Egyszer, régebben, egy másik történetben kőkori emlékek, menhirek, dolmenek voltak láthatóak fotográfiákon, mindent beragyogó és az éjt nappallá varázsoló telihold fényében. A képeket nézve egy fotográfus (akit nagyon nagyra tartok), azt találta mondani, hogy nem érti, miért kell valami olyat lefotózni, ami ezer éve létezik. Számunkra öröknek tűnő dimenziókban léteznek, beburkolja őket saját időtlenségük és titokzatosságuk. És akkor jön valaki, aki egy kamerát elkattint előttük. Azaz egészen efemer lenyomatot hoz létre egészen esendő cselekedet által – egy egészen örök dologról. A történettől nevethetnékem támadt: a fotográfus a maga kedves, félénk módján kirúgta a fotográfia alól annak egyik tartópillérét. A megörökítésben rejlő értelmezési, sajáttá-tételi szándék ugyanis mint alapvető motiváció, a fotó(készítés) ontológiájának alapeleme.
Hozzászólások
Érdekes irás. Az ,hogy egy nevet rosszul irtál nem olyan nagy baj. . .
Aki téged kritizál nem mond semmi lényegeset.
Erdekes olvasni ezt a nézöpontot is Trauner fotoit illetöen.
Kis pontositas a legendas Moï Ver PARIS kapcsan amelyre –nagyon helyesen- emlékeztet bennünket Somogyi Zsofia .
a "közremüködök" :
A könyv fotoi, a lay-out, a montage Moise Raviv-Vorobeichich müve.
(Miért mégis a név, Moï Ver ? A litvan emigrans 1931-ben fabrikalta ezt és csakis a könyvhöz. A Moise-bol a Moï elönevet, és utoneve harom betüjéböl a Ver csaladnevet. Ez a név csak a Paris köteten olvashato.
Késöbb, amikor 1948-ban izraeli allampolgar lesz, Moshé Raviv-Vorobeichich névre hallgat, de azokat a – kivalo - fotoit és montazsait amelyek az izraeli hadsereg propaganda kiadvanyaiban, szakszervezeti brossurakban és a bevandorlassal kapcsolatos kiadvanyokban jelennek meg Moshé Raviv néven irja ala.)
Fernand Léger az elöszo szerzöje volt.
Christoph Schifferli nem müködött közre. Még nem élt 1931-ben.
Ö a reprint kiadasan dolgozott.
Hozzászólás